Rólunk

Eger történelmi belvárosában két éve épült elegáns épületben idén nyitottuk meg két szoba összkomfortos apartmanunkat. Az önellátó apartmant úgy alakítottuk ki, úgy bútoroztuk be, hogy Ön akárhonnan érkezik, otthon érezhesse magát, az otthoni kényelemnek ne érezze egy percig sem hiányát. A nagyobbik szobából térelválasztással nyitottunk jól felszerelt konyhát, melyben némi főzési lehetőséget is biztosítottunk. A kétplatnis villanytűzhely mellett mikrohullámú sütő, kávéfőző, vízforraló, szendvicskészítő és kenyérpirító segíti az otthon levegőjét megidézni. Ehhez edénykészlet is rendelkezésre áll. A nagyobbik, erkélyes szobában két széles, kényelmes heverő, ülőgarnitúra és szekrénysor, a kisebbikben franciaágy, fotelsarok olvasólámpával áll vendégeink rendelkezésére. A vadonatúj kádas fürdőszobában csúszásgátló, hajszárító, zuhanyfüggöny, az erkélyen műa. székek emlékeztetnek saját otthonukra. Az aparman épületétől mintegy 2 percre van a Minaret, és a belvárosi korzó. Kérésére házhoz jön a masszőr, Önnek kedvező áron. A környéken játszótér, a földszinten orvosi rendelők, az emeleten akár gyógyturizmus keretében kivizsgáltathatja vérképét. Közel a strand, és az egri Vár.   Az apartmanban Ön és családja lehet az első vendég, akiket a fentieken kívül megillet egy üveg Egri Bikavér tőlünk, vendéglátóiktól.